Elhunyt Lehoczki László, a Spider Mentőcsoport egykori vezetője. Ebben az időszakban minden bizonnyal sokan és sokféleképpen fognak megemlékezni róla a tisztelet és a nagyrabecsülés hangján, hiszen nemcsak a mi Lehoczki Lacink volt, hanem valódi, nemzetközileg ismert legenda. Példakép, igazi hős. A legszerényebb példakép és igazi hős, akit ismertem. Felületesen ugyan, de volt újságírói pályafutásomnak egy időszaka, amikor tudósítói munkám során viszonylag gyakran „megtaláltak” a természeti katasztrófák. Ekkoriban találkoztam többször a Spider Mentőcsoport tagjaival. Olyan önkéntesekkel, akik polgári munkájuk mellett próbáltak olyan helyeken segíteni, ahol csak kevesen tudtak. Romok között, sűrű erdőkben, árvízben, folyóban eltűnt emberek felkutatásában. Olyan helyre mentek mindenhol a világban, ahonnan más menekült.
Amikor találkoztunk már nagyon ismertek voltak, hiszen a világot bejárta Lehoczki László és kutyája, Mancs hőstette, akik Törökországban megtaláltak egy földrengés során összeomlott ház romjai alá több napja beszorult hároméves kislányt 1999-ben. Sokat forogtak a médiában, hiszen elismert szakértelmük okán nemcsak a nagy katasztrófák idején segítettek, de gyakran hívták őket erdőkben, vizekben eltűnt emberek felkutatásához is.
Minden bizonnyal sokan emlékeznek rá, hogy a kétezres évek fordulóján térségünk több nagy árvizet is átélt, amelyek szinte minden folyóparti települést érintettek a Tisza és a Bodrog-mentén egyaránt. A Bodroghoz érkeztek segíteni akkoriban világszínvonalúnak számító felszerelésükkel a spideresek is. „Űrruhában”, olyan motorcsónakokkal, eszközökkel, amelyeket addig csak filmekben láttam.
Egy alkalommal Sárazsadánynál futottam velük össze. Lehoczki László és társai dolguk végeztével éppen össze akartak már pakolni, amikor egy kétségbeesett gazda tűnt föl, akinek négy tehene benn ragadt az árvíz közepén egy apró szigetszerű képződményen. Az áradás kilométerekre szakította el őket a szárazföldtől. A polgármesteri hivatal munkatársai, önkéntesek, szakemberek tanakodtak rajta, mit is lehetne tenni. Az biztos volt, hogy kihozni nem lehet őket, nem állt rendelkezésre belátható távolságban olyan méretű vízi szállítóeszköz, amivel ezt meg lehetett volna oldani. Végül is a szakemberek arra jutottak, hogy mivel a víz már nem fog emelkedni, jó helyen vannak ott ahol vannak, csak meg kell őket etetni.
Már csak az volt a kérdés, hogy azt a néhány szénabálát hogyan juttassák el szegény párákhoz az alkalmi szigetre? Ekkor szólalt meg Lehoczki László, hogy ő szívesen beviszi a motoros csónakjával. Magam is bekéredzkedtem a vízi járműbe, remek riport lehetőség volt ez nekem akkor. Bepakoltunk a csónakba, bementünk a négy tehénhez, amelyek békésen vártak a sorsukra egy alig száz négyzetméteres füves-fás területen. Kipakoltuk a szénát és megetettük őket. Kicsit mókás volt a látvány, ahogyan az űrruhás nemzetközi hősök, akik tényleg a legvadabb helyeken álltak helyt eddig, most meg bocikat etettek az árvíz közepén. Meg is kérdeztem Lehoczki Lászlót, hogy miért vállalta be ezt a nem mindennapi feladatot, amikor máshol életeket igyekszik menteni. Erre csak annyit mondott: „minden élet élet, a teheneké is”. Ez a mondat sokat elmond a gondolkodásmódjáról.
Most a világ szegényebb lett egy értékes élettel. Az emlékezetünkben viszont marad egy olyan ember, aki minden tekintetben példakép volt. Egy olyan hős, amilyen csak ritkán terem a Földön.
Isten nyugosztaljon Lehoczki László!
