Sárospatak a kezdőpontja az első Egyetemi PET Kupának (EPK) – adták hírül a szervezők a közösségi oldalukon. Mint írták, az EPK résztvevői idén két teljes napot töltenek Sárospatakon, mielőtt hétfőn vízre szállnak. Július 18. és 23-a között tart az új…
A közlekedési kultúra – a biztonságos közlekedés alapja
Nap mint nap útnak indulunk. Van, aki gyalog megy iskolába vagy munkába, más kerékpárral, elektromos rollerrel, autóval vagy autóbusszal közlekedik. Bár különböző közlekedési eszközöket használunk, egy dolog közös bennük: ugyanazt
Újabb vasúti tragédia után üzent a sárospataki baleset túlélője: „Vonat tetejére mászni nem vagány”
Újabb súlyos vasúti baleset rázta meg az országot: a budafoki vasútállomáson egy 17 éves fiú meghalt, egy 16 éves lány pedig életveszélyes égési sérüléseket szenvedett, miután felmásztak egy vasúti kocsi
Az elektromos roller – a városi közlekedés új kedvence
Az elmúlt néhány évben az elektromos roller a városi közlekedés egyik legnépszerűbb eszközévé vált. Egyre többen választják munkába járáshoz, iskolába menet vagy rövidebb ügyintézésekhez. Népszerűségét elsősorban annak köszönheti, hogy gyors,
Lassan kiürül a Zemplén? Tizenkét év alatt közel ötödével csökkent a települések átlagos népessége
Több mint egy évtized alatt jelentősen csökkent a települések átlagos népessége a Sárospataki, a Sátoraljaújhelyi és a Tokaji járásban. A Központi Statisztikai Hivatal december 31-i állapotot rögzítő adatai szerint 2012
Három nap, három verseny Tokajban és Vásárosnaményban
Július 24. és 26. között egymást követő három napon kínál versenyzési lehetőséget a Tokaj Kritérium, valamint a Tour de Vásárosnamény két futama – írja a bringasport.hu portál. Mozgalmas országúti kerékpáros
VÁRMEGYEI HÍREK
Több mint ötven ingyenes programmal várja a közönséget a hatodik Déryné Fesztivál
Több mint ötven ingyenesen látogatható programmal, köztük színházi előadásokkal, koncertekkel, családi eseményekkel várja a közönséget július 15. és 18. között a hatodik Déryné Fesztivál Sátoraljaújhelyen és a Zemplénben – tájékoztatta a fesztivált szervező Déryné Program az MTI-t. A közlemény szerint a fesztivál az elmúlt hat évben Északkelet-Magyarország egyik meghatározó összművészeti rendezvényévé vált. A programsorozat célja, hogy minden korosztály számára elérhetővé tegye a minőségi kulturális élményeket, valamint erősítse az anyaországi és a határon túli magyar közösségek közötti kapcsolatokat. A négynapos rendezvényt Tamási Áron Csalóka szivárvány című darabja nyitja a Déryné Társulat előadásában, Keresztes Attila rendezésében. A színházi programban szerepel a Blaha Lujza és a piros bugyelláris, az Indulhatunk, Edit néni?, a Falusi ízek folklórest, valamint Carlo Goldoni Chioggiai csetepaté című vígjátéka is. A fesztivál esti koncertjein mások mellett Dánielfy, a 4S Street, a Bohemian Betyars, a Szabó Balázs Bandája, a The Biebers, a Cimbaliband és a Déryné Zenekar lép fel. A Zsólyomkai pincesoron kamarazenei és könnyűzenei estek várják a közönséget. A pénteki családi programok Széphalomban koszorúzással és ünnepi megemlékezéssel kezdődnek. A gyerekeket népi játszóház, kézműves foglalkozások, táncház, hangszerbemutatók és interaktív előadások várják. A Déryné Program mozgó színháza, a Theater Wagen a fesztivál idején Hollóházára, Mikóházára, Karcsára és Füzérradványba is ellátogat a Fabók Mancsi Bábszínháza előadásával. A közlemény idézi Kis Domonkos Márkot, a Déryné Program igazgatóját, aki szerint a fesztivál a szervezet egész éves munkájának esszenciája, és lehetőséget teremt a hazai és a határon túli magyar közösségek kapcsolatának erősítésére.
Közel 150 millió forint rendkívüli támogatás érkezik Borsod-Abaúj-Zemplénbe, Sátoraljaújhely kapta a legtöbbet
Összesen 147,3 millió forint rendkívüli, vissza nem térítendő állami támogatás jut 61 Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei önkormányzatnak a 2026-os első döntési ütemben. A térség legnagyobb nyertese Sátoraljaújhely lett közel 39 millió forinttal, de jelentős támogatásban részesül Tokaj, Cigánd és Sárospatak is. Megjelent a vidék- és településfejlesztési miniszter, valamint a pénzügyminiszter közös döntése az önkormányzatok rendkívüli támogatásának első üteméről. Az országban 314 település osztozik összesen 1 milliárd 246 millió forint vissza nem térítendő támogatáson, amelyből Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyébe 147 316 894 forint, vagyis az országos keret közel 12 százaléka érkezik. A vármegye települései közül kiemelkedik Sátoraljaújhely, amely 38 965 344 forintos támogatást kapott. Ez önmagában a teljes megyei keret több mint egynegyedét jelenti, és messze a legnagyobb összeg a Borsod-Abaúj-Zempléni települések között. Szintén jelentős támogatásban részesül Edelény 29,4 millió forinttal, míg a harmadik helyen már a térségünk egyik meghatározó városa, Tokaj áll 6 536 216 forinttal. Erős támogatás jutott Tokaj-Hegyaljának A Tokaj-Hegyaljához tartozó települések közül többen is felkerültek a támogatási listára. Tokaj 6,54 millió forintot kap, ezzel a vármegye harmadik legnagyobb kedvezményezettje. Sárospatak számára 3 313 990 forint támogatást ítéltek meg, amely szintén a megye tíz legnagyobb támogatása közé tartozik. A kisebb hegyaljai települések közül: Kenézlő: 2 100 000 Ft Szegi: 979 255 Ft Vámosújfalu: 964 803 Ft Zalkod: 582 850 Ft Viss: 474 433 Ft részesül rendkívüli állami támogatásban. A Bodrogközben Cigánd vezet A Bodrogközből Cigánd kapta a legjelentősebb összeget, 5 803 364 forintot, amellyel a vármegye ötödik legnagyobb támogatott települése lett. Támogatást kap továbbá: Karos: 3 014 238 Ft Révleányvár: 283 372 Ft Kisrozvágy: 120 880 Ft Györgytarló: 100 000 Ft. A zempléni térségből több település is nyert A Zemplén további települései közül támogatásban részesül: Gönc: 2 203 655 Ft Pusztaradvány: 1 688 113 Ft Boldogkőújfalu: 1 177 762 Ft Hollóháza: 1 020 249 Ft Vilmány: 501 235 Ft. Ezek a települések kapták a legtöbb támogatást a vármegyében A tíz legnagyobb Borsod-Abaúj-Zempléni támogatás: Sátoraljaújhely – 38 965 344 Ft Edelény – 29 435 065 Ft Tokaj – 6 536 216 Ft Tiszalúc – 6 177 361 Ft Cigánd – 5 803 364 Ft Sajósenye – 5 548 571 Ft Sajószentpéter – 4 678 297 Ft Sárospatak – 3 313 990 Ft Krasznokvajda – 3 121 656 Ft Karos – 3 014 238 Ft. A most közzétett lista alapján jól látszik, hogy a rendkívüli önkormányzati támogatásokból a térség meghatározó városai sem maradtak ki. A legnagyobb összeget Sátoraljaújhely kapta, de Tokaj, Cigánd és Sárospatak is többmilliós forrásból gazdálkodhat. Emellett számos kisebb zempléni és bodrogközi település is részesül támogatásban, még ha az összegek között jelentős különbségek is mutatkoznak. Az első döntési ütemben 61 Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei önkormányzat összesen 147,3 millió forint támogatáshoz jut, ami az országosan kiosztott keret közel 12 százalékát teszi ki. Címlapfotó: csodasmagyarorszag.hu
Koncertek, borok, várak és családi élmények: ilyen lesz a hét Tokaj-Hegyalján és Zemplénben
A nyári turistaszezon közepén egymást érik a programok Tokaj-Hegyalján és Zemplénben. A következő napokban orgonakoncertek, színházi előadások, történelmi helyszínek, borkóstolók és családi rendezvények közül válogathatnak a helyiek és a térségbe érkező vendégek. Sárospatakon orgonazene tölti meg a bazilikát Hétfő este különleges hangverseny várja a közönséget a sárospataki Szent Erzsébet-bazilikában. Filep Xavér orgonaművész országos koncertturnéjának zempléni állomásán Bach, Händel, Charpentier, Albinoni és Zipoli művei csendülnek fel a történelmi hangszer megszólaltatásával. Tarcalon folytatódik a koncertsorozat Kedden este a Gróf Degenfeld Szőlőbirtok Terézia-kápolnája ad otthont az orgonahangversenynek, amelyet egy különleges fényfestéses éjszakai koncert követ. A program egyszerre kínál zenei és látványélményt Tokaj-Hegyalja egyik legszebb helyszínén. Tokajban színház és nyári esték A Tokaj Fesztiválkatlan ezen a héten is népszerű előadásokkal várja a közönséget. A műsoron vígjáték és musical is szerepel, hétvégén pedig családi programok és gyermekkoncertek színesítik a kínálatot. A város borászatai közben egész héten borkóstolókkal, pincelátogatásokkal és gasztronómiai élményekkel készülnek, így a kulturális programok könnyen összeköthetők egy tokaji borvidéki kirándulással. Sátoraljaújhelyen továbbra is a Kalandpark az egyik fő célpont A nyári szünetben folyamatosan nagy az érdeklődés a Zemplén Kalandpark iránt. A függőhíd, a libegő, a bobpálya és a kötélpályák továbbra is a térség legnépszerűbb turisztikai látványosságai közé tartoznak, ezért a szervezők a délelőtti érkezést javasolják a látogatóknak. Hercegkút és a pincesorok is várják a vendégeket A világörökségi pincesorok egész héten nyitott pincékkel, vezetett borkóstolókkal és helyi borászokkal várják az érdeklődőket. A Gombos-hegyi és a Kőporosi pincesor ilyenkor különösen népszerű a kerékpárosok és a borturisták körében. Várak és történelmi helyszínek Akik inkább kirándulnának, azoknak érdemes felkeresni a sárospataki Rákóczi-várat, a füzéri várat vagy a regéci várat. A nyári időszakban mindhárom helyszínen tárlatvezetések, kiállítások és családbarát programok várják a látogatókat. A következő hetekben tovább bővül a programkínálat: közelednek a sárospataki Várjátékok, Tokajban folytatódik a Fesztiválkatlan nyári évada, miközben a borvidék településein egymást követik a kisebb kulturális és gasztronómiai rendezvények. Aki a következő napokban Zemplénbe látogat, biztosan nem marad program nélkül. Címlapfotó: zemplenkalandpark.hu
Pácinban találkoztak a Bodrogköz települései
A Bodrogköz településeit nem csupán a közös értékek kötik össze, hanem az a jövőkép is, amit együttesen kell alakítanunk – mondta a huszonnyolcadik Bodrogközi Napokat megnyitó beszédében Czinke Csaba, Pácin polgármestere. A nagy múltú rendezvényre ezúttal is a magyarországi- és a szlovákiai Bodrogköz számos településéről érkeztek polgármesterek, kulturális csoportok és olyan csapatok, amelyek kóstolót adtak a résztvevőknek az általuk képviselt falu, vagy város gasztronómiájából. Az összefogást jelképezte az is, hogy immár hagyományosan fiatalok hozták be rendezvényre a települések zászlóit. A polgármester felhívta a figyelmet arra is, hogy a térségben a hagyomány és fejlődés kéz a kézben jár. Egyben reményét fejezte ki, hogy a közös érdekek mentén tovább erősödik majd az összefogás és az összetartozás érzése. A rendezvényen díszpolgári címet vehetett át Dr. Németh Lajos, a település háziorvosa, aki 44 éve szolgálja Pácin és a térség lakóit. Mint kiderült, az akkori Debreceni Orvostudományi Egyetemen évfolyamának legjobbjai között végzett, de ő nem fogadta el a neves klinika állásajánlatát, hanem más kihívásokat keresett. Sátoraljaújhelyi kórházi gyakorlat, valamint mentőszolgálati feladatok révén került közelebbi a kapcsolatba a térséggel és lett végül pácini körzeti orvos. Hűségét és magas színvonalú munkáját ismerte el most a település legmagasabb kitüntetésével a pácini önkormányzat. Dr. Német Lajos köszöntőjében kiemelte: 1982-ben érkezett Pácinba, ahol házat épített, családot alapított. A településen töltött időszak alatt körülbelül 900 gyermek született. Pályája szépségének nevezte, hogy legtöbbjük életét végig tudja kísérni gyakran osztozva gondjaikban, fájdalmaikban is. A háziorvos szinte az összes bodrogközi településen helyettesített, vagy ügyelt már az évek során. Dr. Németh Lajos bár már nyugdíjas, jelenleg is aktívan dolgozik. A pácini mellett ellátja a kenézlői és a ricsei háziorvosi körzetet, valamint ügyeletet teljesít Sátoraljaújhelyen. A programsorozat vasárnap labdarúgó mérkőzésekkel folytatódott.
Az elektromos kerékpár – amikor a technika segít, de helyettünk nem teker
Az elektromos kerékpár, vagy röviden e-bike, az elmúlt évek egyik legnépszerűbb közlekedési eszközévé vált. Egyre többen használják munkába járásra, kirándulásokra vagy akár bevásárláshoz is. Népszerűségének oka egyszerű: megőrzi a kerékpározás minden előnyét, miközben a legnehezebb helyzetekben – például emelkedőkön vagy hosszabb utakon – segítséget nyújt a kerékpárosnak. Sokan úgy gondolják, hogy az elektromos kerékpár „magától megy”, valójában azonban ez nem igaz. Az e-bike csak rásegít a tekerésre, a kerékpárost nem helyettesíti. Hogyan működik? Az elektromos kerékpár működésének alapja négy fontos egység együttműködése: az akkumulátor, az elektromos motor, a vezérlőegység és az érzékelők. Az akkumulátor tárolja a működéshez szükséges villamos energiát. A mai elektromos kerékpárokban leggyakrabban 300–700 wattóra (Wh) kapacitású lítium-ion akkumulátor található. Egy feltöltéssel – a terepviszonyoktól és a rásegítés mértékétől függően – általában 40–150 kilométer megtételére elegendő energiát biztosít. Az elektromos motor a kerékpáros pedálozását segíti. Az Európai Unióban forgalmazott pedelec kerékpárok motorja legfeljebb 250 watt teljesítményű lehet, és csak addig segít, amíg a kerékpár sebessége el nem éri a 25 km/órát. E felett ugyanúgy lehet gyorsabban haladni, de azt már kizárólag a kerékpáros saját erejével lehet elérni. A rendszer működését egy elektronikus vezérlőegység irányítja. Ez az elektromos kerékpár „agya”, amely szabályozza a motor működését, figyeli az energiafelhasználást és meghatározza, hogy mekkora rásegítést kapjon a kerékpáros. Ehhez különböző érzékelők szolgáltatnak adatokat. Ezek folyamatosan figyelik a pedálozás erősségét, a kerékpár sebességét és a pedál fordulatszámát. A vezérlőegység ezek alapján dönti el, mikor és mekkora teljesítménnyel működjön a motor. Ennek köszönhetően a rásegítés természetesnek érződik, és mindig alkalmazkodik a kerékpáros mozgásához. Miért szeretik egyre többen? Az elektromos kerékpár egyik legnagyobb előnye, hogy jelentősen megkönnyíti a közlekedést. A meredek emelkedők vagy az erősebb ellenszél sokkal kisebb megterhelést jelentenek, így azok is bátrabban vállalkoznak hosszabb túrákra, akik korábban ezt nehéznek érezték. Ez különösen előnyös idősebb embereknek, kisebb fizikai terhelhetőségű kerékpárosoknak vagy hegyvidéki településeken élőknek. A rásegítésnek köszönhetően egy feltöltéssel jóval hosszabb távolság tehető meg, mint hagyományos kerékpárral. Sok kerékpáros így már autó helyett is szívesen választja az e-bike-ot a mindennapi közlekedés során. Sokan úgy vélik, hogy az elektromos kerékpározás nem jelent testmozgást, ez azonban tévedés. A kerékpáros végig teker, dolgoznak az izmok, javul a keringés és fejlődik az állóképesség. A motor csupán csökkenti a szükséges fizikai erőkifejtést, így hosszabb ideig és nagyobb távolságon lehet aktívan mozogni. Az elektromos kerékpár emellett környezetbarát közlekedési eszköz is. Energiafogyasztása rendkívül alacsony, működés közben nem bocsát ki kipufogógázokat, és szinte zajtalanul közlekedik. Ez hozzájárul a levegőtisztaság javításához és a városi zajterhelés csökkentéséhez. Vannak hátrányai is Mint minden közlekedési eszköznek, az elektromos kerékpárnak is vannak hátrányai. Az egyik legfontosabb a magasabb vételár. Az akkumulátor, a motor és az elektronika miatt egy e-bike általában jóval többe kerül, mint egy hasonló felszereltségű hagyományos kerékpár. Nagyobb a tömege is. Míg egy hagyományos kerékpár gyakran 12–15 kilogramm, addig az elektromos modellek tömege általában 20–30 kilogramm között mozog. Ez főként akkor jelenthet nehézséget, amikor a kerékpárt fel kell emelni vagy lépcsőn kell felvinni. Az akkumulátort rendszeresen tölteni kell. A teljes feltöltés a töltő típusától és az akkumulátor méretétől függően általában 3–6 órát vesz igénybe. Megfelelő használat mellett azonban az akkumulátor hosszú éveken keresztül megbízhatóan működik. A biztonság mindig az első Bár az elektromos rásegítés csak 25 km/órás sebességig működik, ez már önmagában is komoly tempónak számít. Ezért különösen fontos a biztonságos közlekedés. A bukósisak viselése minden életkorban erősen ajánlott, hiszen jelentősen csökkenti a fejsérülések kockázatát egy esetleges baleset során. Legalább ennyire fontos a jó láthatóság. A KRESZ előírja az első és hátsó világítás, valamint a fényvisszaverő elemek használatát, különösen szürkületben vagy éjszaka. Kerékpározás közben mindig alkalmazkodni kell az útviszonyokhoz, a forgalom sűrűségéhez, az időjáráshoz és a gyalogosokhoz. Az elektromos kerékpár gyorsabb haladást tesz lehetővé, de ez egyben nagyobb felelősséget is jelent. A kerékpározás új korszaka Az elektromos kerékpár nem váltja ki a mozgást, hanem segít abban, hogy minél többen és minél gyakrabban üljenek nyeregbe. Könnyebbé teszi a közlekedést, meghosszabbítja a megtehető távolságot, miközben megőrzi a kerékpározás egészségügyi előnyeit. Nem véletlen, hogy világszerte évről évre nő az e-bike-ok népszerűsége. A jövő fenntartható közlekedésében az elektromos kerékpár várhatóan egyre fontosabb szerepet tölt majd be – hiszen egyszerre szolgálja az emberek egészségét, a környezet védelmét és az energiatakarékos közlekedést. Az Energiahatékonyság a mindennapokban program támogatója a Nemzeti Energetikai Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság.
Sárospatak a kezdőpontja az első Egyetemi PET Kupának (EPK) – adták hírül a szervezők a…
Több mint egy évtized alatt jelentősen csökkent a települések átlagos népessége a Sárospataki, a Sátoraljaújhelyi és a Tokaji járásban. A Központi Statisztikai Hivatal december 31-i…
Ringer Istvánt, a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeum igazgatóját választották a Zempléni Településszövetség (ZTSZ) elnökének a szervezet sárospataki tisztújító közgyűlésén július 14-én. A mintegy hetven önkormányzatot…
Felkapott cikkek
Az ország többi részéről
A várható extrém hőség miatt részlegesen feloldja a hétvégi kamionstopot a Közlekedési és Beruházási Minisztérium, erről tájékoztatott mai közleményében. A…
Újabb fontos szakaszához érkezett a Nyíregyháza és Mezőzombor közötti, úgynevezett 100c vasútvonal korszerűsítése. A MÁV-csoport megkötötte a kivitelezési szerződést a…
Turizmus
Háromhuta idén nyáron is három hagyományos rendezvénnyel várja a helyieket és a Zemplénbe látogató vendégeket. Az önkormányzat által meghirdetett programsorozat az Anna-napi ünnepséggel kezdődik, majd a település védőszentjének búcsúja következik, augusztus elején…
Jelentős turisztikai fejlesztés kezdődött a Bodrogközben: új látogatóközpont épül Cigándon, miközben a határ túloldalán, Királyhelmecen megújul a történelmi Csonkavár környezete. A több mint két évig tartó beruházás célja, hogy a magyar és…
A tolcsvai Szirmay–Waldbott-kastély felújítása, valamint az épületben kialakított kastélymúzeum és látogatóközpont megnyitásának tizedik évfordulója alkalmából rendezett jubileumi ünnepséget a település önkormányzata. Ezen a felújítás körülményeit, előzményeit, indokait és történetét Csoma Ernő, Tolcsva…




