Éhségsztrájkkal és további demonstrációk kilátásba helyezésével érte el Barati Attila Pácin és Jakus Péter Nagykövesd polgármestere az 1995-ben bekövetkezett pácini határnyitást.
Reménység és kitartás
Emlékművet emeltek a valamikori pácini-nagykövesdi határátkelő helyén annak emlékére, hogy harminc éve nyílt meg a Bodrogköz első határátkelője. Az avató eseményen Czinke Csaba Pácin polgármestere úgy fogalmazott: a reménység és a kitartás törte át az településeket egymástól elválasztó határvonalat. A sok évtizednyi várakozás után családok, rokonok, barátok és kultúrák találhattak újra egymásra. „Hiszünk benne, hogy a határ nem fal, hanem híd” – fogalmazott a pácini polgármester. Egyben kijelentette: az emlékmű tisztelgés a határnyitást kiharcoló két polgármester előtt is.
Késői köszönet
Nagy Attila, a felső-bodrogközi Nagykövesd polgármestere egy történettel idézte fel azt mit is jelentett a határnyitás a helyieknek. Mint mondta, akkoriban még önkormányzati képviselő volt és egy kisboltot vezetett. A határnyitás után betért hozzá egy idős ember és segítséget kért. Mégpedig abban, hogy egy jóval korábbi nagy pácini tűzesetnél a nagykövesdi tűzoltók gyakorlatilag az államhatárt megsértve léptek át a légvonalban szomszédos településre segédkezni a tűzoltásban. Ezt ment át megköszönni az idős férfi. Évekkel később, mert az 50 kilométeres sátoraljaújhelyi kerülőt nem tudta megtenni – mesélte a polgármester. Szerencséje volt a látogatónak, ugyanis a keresett tűzoltóparancsnok éppen Nagy Attila egyik közeli rokona volt.
Új esélyek a láthatáron
Dr. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő már az 1990 és 1994 közötti, első szabadon választott magyar országgyűlésnek is tagja volt. Így maga is részese lehetett annak a folyamatnak, amely végül a határ megnyitásához vezetett. Mint az emlékű avató eseményen elmondta: a Bodrogköz ezer éven át egységes és virágzó tájegysége volt Magyarországnak. Ezt vágta ketté az első világháború után meghúzott államhatár. Felidézte: az újbóli összekapcsolódásra adott lehetőséget a határnyitás a kilencvenes évek elején, erre érzett rá jól a két polgármester. A magyar kormány viszonylag hamar rábólintott a kezdeményezésre, már 1992-ben megvolt a hozzájárulás, ám a szlovák fél elzárkózott a kezdeményezéstől – közölte. A polgármesterek 1993-mas éhségsztrájkja törte meg ezt az ellenállást, de csak két év múlva valósult meg a tényleges határnyitás – mondta a honatya. A képviselő szerint a régi gazdasági élet helyreállítására ad lehetőséget a Bodrogköz magyarországi és szlovákiai részén található 55 település számára az az összefogás, amely BOTILA néven alakult meg az idén és célja a térség közös fejlesztése.
Saját sorsuk kovácsai
Jobb lett-e a sorsunk a határnyitás óta? – tette fel a kérdést beszédében Furik Csaba, Kisgéres polgármestere. A térség lakói ugyan szabadabban mozoghatnak, a határ két oldalán remek kapcsolatok alakultak ki települések és az emberek között. Azonban mindkét bodrogközi részt elérte a periférián lévő térségek általános problémája: a gazdasági nehézségek és az elvándorlás. „Az az erő, ami a határnyitást kiharcolta, elfogyott” – fogalmazott a polgármester. Meglátása szerint a térség lakói csakis magukra számíthatnak, vagyis saját sorsukon csakis saját maguk tudnak változtatni.
Ígéretekkel tele volt a padlás
Jakus Péter, a még élő, a határnyitást kiharcoló polgármester hetven éves és már nyugdíjas éveit tölti. Mint elmondta, Barati Attila kereste meg az ötlettel még egészen a kilencvenes évek elején, hogy a két település között meg kellene nyitni az országhatárt. Azonnal partner volt ebben és elkezdődött a szervezés. Megerősítette: magyar oldalon sokkal gördülékenyebben mentek a dolgok, mint náluk. Tovább nehezítette ügyük előremenetelét, hogy még Csehszlovákiában kezdték el a szervezést, ám az ország közben átalakult és lett Cseh-Szlovák Szövetségi Köztársaság, majd Szlovákia. Mindig új és új emberek kerültek azokra a helyekre, amelyekkel nekik dolguk volt és mindig elölről kellett kezdeni a folyamatot. Száznál is több ígéretet kapott a határnyitásra, „tele volt velük a padlás”, de Vladimir Meciar kormányra kerülésével véglegesen megfenekleni látszott az ügy – idézte fel. Ekkor ötlött fel az éhségsztrájk, mint radikális figyelemfelhívő lehetőség. „Higgyék el, nem jókedvünkben tettük”-jegyezte meg. Az éhségsztrájk 13 napig tartott. A nemzetközi hírverés végül megtörte a szlovák ellenállást és ígéretet kaptak a határátkelő megvalósítására. Ennek ellenére több mint egy évig nem történt semmi. Jakus Péter hozzáfűzte: ekkor kiáltványt tettek közzé, hogy Barati Attilával közösen gyalog elindulnak a határ mindkét oldalán Pozsonyba és az érintett településeken aláírásokat gyűjtenek ügyük támogatása érdekében. Ez volt az véleménye szerint, ami tényleges lépésre kényszerítette a szlovák kormányt. Portálunknak elmondta: a 13 napos éhségsztrájkot nehezen viselte. Az első étel, amit közel két hét után megevett egy fél tojás volt, mert annyit tudott egyszerre megenni.
Az ünnepség végén Pácin és Nagykövesd polgármesterei testvértelepülési megállapodás aláírásával erősítették meg szövetségüket.
Hogyan látta Barati Attila?
A tudósítás végére pedig közzéteszünk egy cikket, amit e cikk szerzője közel 20 éve készített a 46 éves korában, 2012-ben elhunyt Barati Attilával a határnyitás akkor látható hasznáról a Népszabadság számára.
– A hatvanas évek elején történt, hogy egy Szlovákiába házasodott pácini asszony édesanyja meghalt, és a hatóságok nem engedték haza a temetésre a hozzátartozót. Mivel a temetőnk a határ mellett van, a koporsót a helybeliek kivitték oda, ahol a nő szlovák területről, a Karcsa-tó csatornájának a túloldaláról elbúcsúzhatott anyjától – mondja Barati Attila, Pácin polgármestere. Hozzáteszi: az ilyen történetek juttatták arra az elhatározásra a kilencvenes évek elején, hogy a Bodrogközben szükség van egy határátkelőre. Az elképzelés megvalósításában partnerre talált Jakus Péterben, a határ túloldalán alig két kilométerre fekvő Nagykövesd polgármesterében. Közös kezdeményezésüknek köszönhetően a magyar kormány 1992-ben döntött a Pácin és Nagykövesd közötti határátkelő megnyitásáról, amiről azonban az akkori szlovák miniszterelnök, Vladimir Meciar kormánya hallani sem akart.
– 1993-ban meghívtam ebédre Jakus Pétert a határhoz, az ételt a pácini óvodából küldtem át neki a sátoraljaújhelyi határátkelőn keresztül – folytatja Barati. A több mint ötven kilométer hosszú út során az ebéd kihűlt. Az akciónak nagy híre lett. A szlovák kormány részéről viszont továbbra is visszhangtalan maradt az ügy.
A pácini polgármester azt mondja: a határátkelő megnyitásáért kezdeményezett éhségsztrájk gondolata egy nagykövesdi pincelátogatás során született.
– 1993 júliusában kezdtük el nagykövesdi kollégámmal a demonstrációt, ami tizenhárom napig tartott. Az, hogy éhségsztrájkunk végül sikeres lett, szerintem a jelentős nemzetközi sajtóvisszhangnak, valamint az emiatt kialakult európai uniós nyomásának volt köszönhető – véli Barati Attila.
A végül 1995-ben megnyílt határátkelő jelentősége a polgármester szerint elsősorban az, hogy megteremtette a lehetőséget a határ mentén az emberi, társadalmi kapcsolatok kialakításához. Pácin és Nagykövesd példáját követve az eltelt tizenkét év alatt több testvértelepülési kapcsolat jött létre a Bodrogköz magyarországi és szlovákiai területein fekvő falvak között. Például Felsőberecki Bodrogszöggel, Alsóberecki Szőlőskével, Bodroghalom Bodrogszerdahellyel, Karcsa Kiskövesddel, Nagyrozvágy Nagygéressel, Zemplénagárd Nagytárkánnyal, Dámóc Dobrával, míg Lácacséke Perbenyikkel került szorosabb kapcsolatba. A pácini faluvezető szerint ezek nem jöttek volna létre a nehezen kiharcolt határátkelő nélkül.
– Pedig lenne látnivaló a mi vidékünkön is. A táj szép, és a térség gazdag történelmi értékekben – állítja Barati Attila, megemlítve, hogy Karos mellett került elő a Kápát-medence mindeddig legjelentősebbnek tartott honfoglalás kori leletanyaga. Erre a helyszínen sírkert emlékeztet, Kisrozvágy mellett pedig egy látogatható emlékpark mutatja be, hogyan éltek a magyar elődök Árpád vezér korában.
Nyugat-európai országokban járva tapasztaltam, hogy csakis a tőke képes igazi gazdaságfejlesztésre és munkahelyteremtésre – mondja Barati Attila, aki szerint az önkormányzatok csak a megfelelő körülmények kialakítását vállalhatják. A bodrogközi települések azt szeretnék, ha a befektetők felfedeznék ezt a kistérséget. A pácini polgármester szerint e vidék települései a határ két oldalán akár egy hétig is képesek programot, látnivalót kínálni egy családnak. Reméli, hogy ezt az idegenforgalmi vállalkozók is mihamarább felismerik, és megkezdik azokat a turisztikai fejlesztéseket, amelyekre eddig hiába vártak a bodrogköziek.
