A Bodrogköz településeit nem csupán a közös értékek kötik össze, hanem az a jövőkép is, amit együttesen kell alakítanunk – mondta a huszonnyolcadik Bodrogközi Napokat megnyitó beszédében Czinke Csaba, Pácin polgármestere. A nagy múltú rendezvényre ezúttal is a magyarországi- és a szlovákiai Bodrogköz számos településéről érkeztek polgármesterek, kulturális csoportok és olyan csapatok, amelyek kóstolót adtak a résztvevőknek az általuk képviselt falu, vagy város gasztronómiájából. 
Az összefogást jelképezte az is, hogy immár hagyományosan fiatalok hozták be rendezvényre a települések zászlóit. A polgármester felhívta a figyelmet arra is, hogy a térségben a hagyomány és fejlődés kéz a kézben jár. Egyben reményét fejezte ki, hogy a közös érdekek mentén tovább erősödik majd az összefogás és az összetartozás érzése.
A rendezvényen díszpolgári címet vehetett át Dr. Németh Lajos, a település háziorvosa, aki 44 éve szolgálja Pácin és a térség lakóit. Mint kiderült, az akkori Debreceni Orvostudományi Egyetemen évfolyamának legjobbjai között végzett, de ő nem fogadta el a neves klinika állásajánlatát, hanem más kihívásokat keresett. Sátoraljaújhelyi kórházi gyakorlat, valamint mentőszolgálati feladatok révén került közelebbi a kapcsolatba a térséggel és lett végül pácini körzeti orvos. Hűségét és magas színvonalú munkáját ismerte el most a település legmagasabb kitüntetésével a pácini önkormányzat.
Dr. Német Lajos köszöntőjében kiemelte: 1982-ben érkezett Pácinba, ahol házat épített, családot alapított. A településen töltött időszak alatt körülbelül 900 gyermek született. Pályája szépségének nevezte, hogy legtöbbjük életét végig tudja kísérni gyakran osztozva gondjaikban, fájdalmaikban is. A háziorvos szinte az összes bodrogközi településen helyettesített, vagy ügyelt már az évek során. Dr. Németh Lajos bár már nyugdíjas, jelenleg is aktívan dolgozik. A pácini mellett ellátja a kenézlői és a ricsei háziorvosi körzetet, valamint ügyeletet teljesít Sátoraljaújhelyen.
A programsorozat vasárnap labdarúgó mérkőzésekkel folytatódott.



