A nemzeti gyásznapon, az 1956-os forradalom leverésének emlékezetére tartott sárospataki megemlékezésen két megható és felrázó beszéd hangzott el. Tarnavölgyi László, az emlékezést szervező Sárospataki Wass Albert Kör elnöke hangsúlyozta a hősök áldozatát, Bogyay Elemér, a torontói Magyar Ház egykori elnöke, ’56-os harcos pedig a személyes tragédián túlmutató történelmi tanulságokat osztott meg.
Tarnavölgyi László bevezetőjében kiemelte a november 4-i dátum jelentőségét, amely 2013 óta hivatalosan is nemzeti gyásznap.
„Köszönöm, hogy ilyen szép számban eljöttünk ezen a nemzeti gyásznapon emlékezni az áldozatokra, akik bár áldozatok, a mi szemünkben hősök, hiszen vagy szabadságukkal, vagy életükkel fizettek azért, hogy Magyarország egyszer majd egy független, szabad ország legyen.”
– mondta az elnök.
Bogyay Elemér beszédében Torontóból érkezve emlékezett vissza a trauma napjaira. Szerinte ez a nap nemcsak Magyarország, hanem a világ gyásznapja is, amely magára hagyott egy kis nemzetet a nagyhatalommal szemben. Elemér felidézte a szovjet támadás pillanatát 1956. november 4-én hajnalban, amely minden reményt szertefoszlatott.
Különösen felkavaró anekdotát mesélt el, amikor a Nyugati pályaudvarnál vívott harcok után évekkel később, már Kanadában élő elnökként találkozott az egyik pufajkás vezetővel a Parlamentben. A rövid, fagyos találkozás és a gyors „elsompolyogás” jól illusztrálta a történelmi igazság súlyát.
Bár Bogyay Elemér eleinte nem akart elmenekülni, december 17-én végül átlépte a határt. Útját a kádári rendszer elleni küzdelemnek szentelte:
• A Soproni Egyetem menekülése: Elmondta, hogy a Soproni Egyetem erdészhallgatóinak és professzorainak teljes, 250 fős csoportjának Nyugatra távozása dacolt a kádári propagandával, amely fasiszta felkelésnek állította be az eseményeket.
• Menszfer Péter megmentése: Ed Sullivan, amerikai showman segítségével egy országos kampányt indítottak. Ennek eredményeként 10 nap alatt 20 ezer levelet küldtek Hruscsovnak, ami megakadályozta a kiskorú Menszfer Péter kivégzését (akit nagykorúságáig életben hagytak).
A szónok búcsúzóul az emigráns író, Wass Albert szavait idézte, akivel annak idején szintén találkozott:
„Hát, ha mindenki kijön, ki marad otthon?”
