Téma: Szerencs
Április 1-jétől új igazgató irányítja a Nestlé Hungária szerencsi és diósgyőri üzemeit: Bobor Roland kinevezésével 24 év után ismét magyar…
Tudásközpont épül a szerencsi cukorgyár területén – új életet kaphat az egykori ipari zóna
Március 12-én letették az új ágazati tudásközpont alapkövét a szerencsi egykori cukorgyár területén. A mintegy 4,3 milliárd forintos állami beruházás…
A kormány 116 millió forint támogatást biztosít a szerencsi városi uszoda idei működtetéséhez – közölte a sportért felelős államtitkár Szerencsen.…
Robotkutyák segítik a jövő szakembereinek képzését a Szerencsi Szakképzési Centrumban
A technológiai fejlődés látványos formában érkezett meg a Szerencsi Szakképzési Centrum intézményeibe. A centrum eszközparkja nemrégiben három darab Unitree Go2…
Jelentős eredményeket hozott az Otthon Start program első öt hónapja országosan és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében egyaránt. A program indulása óta országosan…
Országszerte évente csaknem 5 milliárd forintot fordít saját forrásból a magyar állam a járási hivatalok és kormányhivatalok épületeinek felújítására –…
Ondon nyílik meg Kelet-Magyarországon elsőként a Szülők Háza Alapítvány intézménye
Kelet-Magyarországon elsőként a Szülők Háza Alapítvány is megkezdi működését a Szerencshez tartozó Ond településrészen – jelentette kb a Kulturális és…
Új, okos nyomásszabályozó állomást adtak át csütörtökön a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Szerencsen, a Mészáros Csoport érdekeltségébe tartozó Opus Tigáz Zrt. és…
Zemplén Rally Tippmix PRO 2025 sajtótájékoztató Szerencsen – helyszíni beszámoló
A szervezők és házigazdák számoltak be az idei Zempléni Rallyval kapcsolatos várakozásokról a hétvégi sporteseményről szóló szerencsi sajtótájékoztatón. Az ott…
Megkezdődött a Tokaj-Hegyalja Világörökségi Kapuzat teljes körű felújítása Szerencsen, a 37-es út mellett. A projekt a Magyar Turisztikai Ügynökség 90…

