Négy nap alatt tisztították meg a Tolcsva-patak 4,6 kilométeres szakaszát a helyi önkéntesek. A Tolcsva-patak Clean Up akcióban közel egy tonna hulladékot gyűjtöttek össze, a munkát pedig a PET Kupa szakmai és logisztikai segítsége tette lehetővé. A kezdeményezés legfontosabb eredménye azonban talán nem is a szemét mennyisége, hanem az, hogy a helyiek maguk álltak a patak megtisztításának élére.
A Tolcsva-patak állapotára már több mint egy éve érkeztek lakossági jelzések. Kőváry Zoltán, – aki helyben önkormányzati képviselő is – most elsősorban aggódó helyi lakosként, magánemberként kapcsolódott be a probléma feltárásába és megoldásába. A helyszíni bejárások során hamar kiderült, hogy komoly problémáról van szó.
A patakmederben a háztartási hulladék mellett egészen szokatlan dolgokat is találtak: hűtőszekrényeket, televíziókat, autóalkatrészeket, gumiabroncsokat és egy fűnyírót is ki kellett emelniük a mederből.
A megoldás azonban nem volt egyszerű. A hulladék összegyűjtése mellett annak elszállításáról és kezeléséről is gondoskodni kellett. Ezért keresték meg a PET Kupa szervezőit.
A tavalyi kapcsolatfelvételkor azonban még nem tudtak bekapcsolódni a munkába, hiszen a Tolcsva-patak nem szerepelt a program érintett területei között. Később azonban létrejött Tolcsván egy PET Kupa-kikötőpont, amelynek köszönhetően a patak is felkerült a PET Kupa térképére. Ebben hatalmas szerepe volt az évek óta aktívan a folyókat tisztító Kerekes Attilának és feleségének, Erikának, akik a Liszka-gálya nevű csapattal évek óta oszlopos tagjai a PET kalózoknak. A folyómentő program biztosította többek között a zsákokat és a védőkesztyűket, valamint jelentős segítséget nyújtott a begyűjtött hulladék elszállításában.
A helyiek megmozdultak
A Tolcsva-patak Clean Up akciót augusztus 10. és 15. között hirdették meg, minden nap 18 órás kezdéssel. Végül a tervezett öt nap/délután helyett négy nap/délután alatt sikerült végigjárni és megtisztítani a vállalt, 4,6 kilométeres szakaszt.
Az első napon 14 önkéntes kezdte meg a munkát, a negyedik napra azonban már 29-en dolgoztak együtt. Nem mindenki tudott minden alkalommal részt venni, de folyamatosan érkeztek újabb segítők.
A szervezők szerint a közösségi média sokat segített a mozgósításban. A felhívás megosztásokkal és személyes üzeneteken keresztül is terjedt, így végül a fiatalabbaktól az idősebbekig sokan bekapcsolódtak.
Veleczki Gábor, aki korábban a Nemzeti Park munkatársa is volt, területbejárásai során maga is többször találkozott a patakmederben felhalmozódott hulladékkal. Ő eleinte már azt is eredménynek tartotta volna, ha néhány ember csatlakozik a kezdeményezéshez.
„Első napon 14 fővel úgy, meglepetten álltam én is, hogy tényleg vagyunk és csináljuk.” – mondta.
A létszám azonban napról napra nőtt, a negyedik napon pedig már 29-en indultak el együtt. Veleczki Gábor szerint ennek volt igazán közösségformáló ereje:
„Ennyi ember akart tenni azért, hogy szebb legyen és szemétmentesebb a Tolcsva-patak.”
A PET Kupa szerint ez a legfontosabb eredmény
A kezdeményezést köszöntötte Gyenes Károly, a PET Kupa örökös PET Kalauza, természetfilmes és a Magyar Televízió Natura Szerkesztőségének egykori vezetője is.
Elismerően beszélt a tolcsvai önkéntesek munkájáról, és úgy fogalmazott: a PET Kupa egyik legfontosabb célja éppen az, hogy a folyók és patakok megtisztításába egyre inkább bekapcsolódjanak azok, akik az adott területen élnek:
„Ezzel a pataktisztítással mi a legnagyobb dolgot értük el: azt, hogy csatlakoznak hozzánk a helyiek.”

Gyenes Károly szerint a folyómentő programban idén már több mint 800 ember vett részt, a legfiatalabb önkéntes négyéves, a legidősebb pedig 80 év feletti. A szemétszedés mellett ezért a szemléletformálást is fontos eredménynek tartják: azt szeretnék elérni, hogy minél többen értsék meg, a hulladék nem a természetbe való, hanem össze kell gyűjteni és lehetőség szerint újra kell hasznosítani.
Közel egy tonna szemét került ki a mederből
A négy nap alatt összesen, néhány kilogramm híján egy tonna hulladékot gyűjtöttek össze.
A résztvevők a munka során szembesültek azzal is, hogy milyen sokféle hulladék kerülhet egy patakmederbe. A kisebb szeméttől az autóalkatrészeken és gumiabroncsokon át egészen a nagyméretű háztartási gépekig szinte minden előkerült. Kőváry Zoltán szerint különösen megdöbbentő volt, hogy több nagyméretű hűtőszekrényt is a patakban találtak.
A szervezők hangsúlyozzák: az akció teljes egészében önkéntes alapon, magánszemélyek összefogásával valósult meg:
„Nem bújtunk senki köténye alá. Jöttünk, próbáltunk tenni, és hála Istennek ez így összejött.”
A sikeres munka után az ötödik napra már nem újabb szemétszedést, hanem közös értékelést szerveztek. Azok is csatlakoztak a lezáráshoz, akik akár csak egyetlen napot tudtak részt venni az akcióban. Ki süteményt, ki üdítőt, mások egyéb vendéglátást hoztak, így a közös munka végül egy kötetlen közösségi összejövetellel zárult.
A szervezők pedig már a következő alkalommal is számolnak. Kőváry Zoltán szerint jövőre ismét végigjárják a 4,6 kilométeres szakaszt.



